Hol is kezdjem? Talán ott, hogy megérkezett a család legifjabbik tagja közénk. Isten hozott Kolbi! :) Ennek örömére - és ahogyan a szokásjog diktálja (márpedig az, mint korábbi jogi tanulmányainkból tudjuk az a jog, mely nem írott törvényen, hanem a népnek állandó alkalmazással nyilvánított jogi meggyőződésében gyökerezik) - inni kellett, hogy legyen mitől nagyra nőnie ennek a csöppségnek. Hívják ezt népi nyelven tejfakasztónak. De hogy ne szenvedjen hiányt táplálékban a kis legény, háromszor is tejfakasztottunk. Először rögtön Kolbász születése napján. És eme nemes eseményen történt, hogy szörnyszülötteim utolsó tagja, OCTOPinkUS (akit valójában KVINTOPinkUS-nak kellene neveznem, hiszen öt karja van, de úgy hol marad a szóvicc?), végre szerető gazdára talált. A büszke tulajdonos kilétét sajnos nem fedhetem fel. De nyugodjatok mög! Jó kezekben van!
